A minap ledorongoló üzenetet küldött nekünk egy illető, aki üzenetének aláírásába a neve után beleírta, hogy főiskolai tanár, ilyen-olyan szervezet örökös elnöke, tiszteletbeli vezetője, anyám tyúkja. A kritika a PR-ral foglalkozó oldalunkat érte, miszerint etikátlanságot javaslunk benne.
Íme itt az oldal, ki-ki eldöntheti, hogy mennyire etikátlan:
www.sikermarketing.hu/hatekony_pr.html
Ha már az etikátlanságnál tartottunk, a tanár úr feltette kritikai megjegyzését a saját honlapjára (előbb, mint ahogy leveleztünk volna), majd mikor megírtam neki, hogy neki nyugodtan lehet más a véleménye, írja meg, és küzdjünk meg a keresőben, akkor nyomban feltette a honlapunkra mutató linket a Twitterére, és a Facebook-on is promózta saját bejegyzését.
A következők történtek:
1. A honlapjának a linkjét ezzel a bejegyzéssel direktben nem tudtam elküldeni jogász ismerősömnek, mert annyira fostalicska (bocs!) az oldal, hogy egyáltalán nem lehet a cikkeket linkelni (ez az úgynevezett mélylinkelés), csak a főoldalt. És amint a főoldalon már nem ez volt az első hír, nem volt lényeges.
2. Az adott honlapról összesen 6 db látogató érkezett, a tanár úr 170 Twitter követőjéből egyetlen egy sem tartotta fontosnak, hogy megnézze, mivel nem ért egyet a tanár, gondolom, a Facebook se volt sokkal jobb.
Következtetések és tanácsok:
a) Akármilyen cafrangokkal bír valaki akármilyen szervezeteknél, haladnia kell a korral, és felfogni, hogy mi a különbség a közösségi média és a kereső között.
b) Etikátlanságot kritizálni a jó hírnév megsértésével több mint vicces.
c) Egyetemi és főiskolai tanárok hajlamosak azt gondolni, hogy a weben mindenki ugyanúgy issza minden szavukat, mint amikor egy egyetemi vagy főiskolai előadáson ott ülnek szemben velük a diákok, és vadul jegyzetelnek. De egyébként azok se azért jegyzetelnek annyira, mert minden érdekli őket, hanem mert a vizsgától való félelem motiválja őket. (Jómagam is láttam páni félelmet a hallgatók szemében, amikor főiskolán tartottam órát, és óra végén elmondtam, hogy ezt sehol nem találják meg leírva... Pedig írtak, mint a gép.)
Nem léptünk jogi útra, nem kértük, hogy vegye le kritikai megjegyzéseit. Minek? Amiatt a 6 ember miatt, akik átkattintottak?
Egyébként pedig a honlapunk írásáról több megjegyzésem is van:
1. Nem tananyag, nem szaklap publikáció, így édesmindegy, milyen PR definíciót használok benne, mennyire tartja a tanár úr megfelelő szakembernek az idézett Claire Austint. Aki más szakemberek definícióját tartja mérvadónak, az pakolja fel azt a saját honlapjára.
2. A cikkben le van írva, hogy saját tapasztalat. És mint ilyen, megkérdőjelezhetetlen. Ezt minden szakmai publikációban jártas embernek tudnia kéne. Az pedig, hogy a saját tapasztalat hogyan született, miért és mi magunk mit tudtunk elérni ezeknek a tanácsoknak az alkalmazásával, világosan kiderül saját PR-unkból. (Echo TV - hogy mást ne említsek.)
3. Az oldal legfontosabb mondata a következő:
a cégeknek nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni
Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az a szó, hogy "etikátlan újságcikk" nem létezik. Ugyanis ha én, mint multicég benyomom a saját dumámat bármilyen lapba, de az nem igaz, akkor előbb-utóbb az emberek mégiscsak hozzá fognak jutni más hírekhez, és nagyobbat esek pofára, mintha nem PR-oztam volna.
4. Az, hogy ki hogyan címkézi magát, ideig-óráig működik, és csakis olyan emberek irányába, akik kellően szervilisek. Tanár úr is aláírhatja a cafrangjait, de a tettei fogják meghatározni, mit fognak gondolni róla az emberek. Stílszerűen: lehet óbégatni az interneten is, hogy valaki mekkora májer, a következő májer csak egy kattintásra van...
5. Tudnom kell, kiknek akarok megfelelni, kik gondoljanak rólam lehetőség szerint jókat. Mi a kisvállalkozókat szeretnénk megnyerni, nekik mondani használhatót. Ha ez közben kiváltja egyetemi tanárok és örökös elnökök ellenszenvét, akkor csak annyit tudok mondani, hogy tetszettek volna jobban PR-ozni a PR szakmáért...
Arról pedig, hogy valójában hol is tart a PR szakma, egy szemléletes példa. Annak idején pont a TESCO volt az egyik, akiknek a PR manageréből nem tudtam annyi információt kiszedni egy egyébként innovatív kereskedelmi újításukról, amennyiből cikket lehetett volna írni. (A hölgy később kormányszóvivőként öregbítette a PR szakma hírnevét.) Ennek az volt az oka, hogy nagyon komoly szakmai kérdésemre nem merte bevallani, hogy még csak nem is érti a kérdést, nemhogy illetékeshez irányított volna.
Most, hogy a sajtó zeng a TESCO gazdaságos grillgyújtó perétől, megnéztem, van-e a helyzetet kezelő sajtóközlemény a TESCO honlapján. Ezt találtam:
Attól tartok, a TESCO szakemberei nem olvasták még az oly nagyon lehúzott Claire Austin könyvecskét sem. Mert hogy abban van szó róla, hogy hogyan is kell kezelni a céget érintő botrányokat.
Talán nem az én etikátlanságomtól kéne megvédeni a kisvállalkozókat, hanem megnézni, milyen PR szakembereket tetszettek oktatni...
