Tegnap váltottunk pár privát e-mailt az egyik kedves Olvasómmal, és ennek kapcsán gondoltam, hogy a mai bejegyzést egy olyan témának szentelem, ami hasonlóképpen meglepetést okozó téma, mint az, hogy az ember arról beszél, hogy igenis vannak nagyon kellemes aspektusai annak, ha valaki nem alkalmazott, hanem a sajátját csinálja.

A mai téma pedig: a férjem, akivel megfogtam az Isten lábát!:)))

A vállalkozásban ketten vagyunk, ezt már többször írtam. Kialakult köztünk egy munkamegosztás, amelyben én vagyok az, aki előtérbe van tolva. Én beszélek a tévében, én írom a blogot, a cikkírás miatt az én nevem forog jobban. De sehol se lennék, ha ő nincs.:))) Annak idején, amikor együtt tanultunk bele a jelenlegi munkánkba, éjszakába nyúlóan tanult, olvasott, és amíg egy probléma vagy hiba fennállt, addig nem nyugodott, amíg meg nem oldotta. Én már rég feladtam, mondtam neki, hogy jó lesz ez így is, nem kell túlzásokba esni, de ő nem hagyta annyiban a dolgot. Nagyon büszke vagyok rá, és ő a legjobb kollégám, akivel valaha is együtt dolgoztam - még akkor is, ha a papírlyukasztó, a tűzőgép és kibontott csoki mindig az én térfelemen landol az íróasztalon.:)))

A tévészereplés kapcsán kapott gratulációk valamelyest őt is illetik, mivel a szerkesztők az interneten találtak meg bennünket. Ha ő nem úgy végzi a munkáját, ahogy, akkor kb. az 50. helyen lennénk a Gúgliban. Így most nagy és óriási köszönetem jeléül egy virtuális tojásrántottát kap (kedves Olvasók ne tudják meg, mennyiszer képes egy héten rántottát enni, egyszerűen imádatból...):

Sokszor érintettem már a témát, hogy hogyan vállalkoznak a nők, vagy egyszerűen csak hogyan viselkednek. Amikor először mondtam ki a fodrásznál azt a mondatot, hogy "én megfogtam az Isten lábát!", olyan nagy csend lett, hogy hihetetlen. Mintha azt mondtam volna, hogy Hasfelmetsző Jack szelleme most sétált át a színen. Nem divatos dolog ilyet mondani. Fodrásznál, műkörmösnél az a menő, ha a férjet/pasit szutykoljuk, mert hát ugye mindegyik tetű a maga nemében. Aztán ezek a nők, akik szidják a pasijukat, utána elvárják, hogy tisztelettel kezeljék őket. (Pár hete írott Okos Tojás és Okos Tojásné esettanulmányából kihagytam azt az apró részletet, hogy Tojásné időnként csak a "hülye f@sz" epitheton ornans-szal - vagyis állandó díszítő jelzős szerkezettel - ruházza fel urát.) 

JagelloZ-nek írtam pár hete, hogy ha a feleségével meg tudják beszélni a konfliktusokat, ha kölcsönösen megbecsülik egymás munkáját, nem dumálnak bele, rábízzák a másikra, hogy csinálja mindenki a maga dolgát, akkor nem lesz probléma, uccu neki, kezdjenek saját vállalkozást! Nálunk ez van.:)) És most meg úgy gondoltam, hogy egy ilyen eredmény után, mint ez a tévés szereplés, okozok egy kis meglepetést az uramnak, és ünnepeltetem itt a blogon egy kicsit!:))))