Pár napja elgondolkodtam, hogy miért is mások a külföldi blogok (számomra elsősorban az angol nyelvű blogok), mint a hazaiak. Miért van más ÉRZÉS bennem, amikor a bejegyzéseket és a kommenteket olvasom.

Pár éve láttam egy sokadik osztálytalálkozón készült fényképet. Az osztálytalálkozóra hazalátogatott Amerikából valaki, aki ott orvos lett. A kép döbbentes volt. Az orvos legalább 20 évvel fiatalabbnak nézett ki, mint az összes többi volt osztálytárs már úgy 65 körül. És nem azért, mert plasztikázva lett volna. Nyilván ő is sokat dolgozott, mint itthon maradt társai, és nyilván ő sem úgy ment ki, hogy ott rögtön mindene meglett volna. Sokat dolgozik ő is, a családi gondok-bajok őt is elérik. De a különbség üvöltő volt.

Aztán épp a hétvégén jutottam a következtetésre: külföldön az emberek ki tudják azt mondani a másik munkáját látva, hogy "fantasztikus!", "nagyon jó!", "szép!". Itt van például ez az oldal:

www.toxel.com/inspiration/2009/03/13/photo-manipulations-by-erik-johansson/

Először még meg akartam számolni, hányan írtak csak annyit, hogy "amazing" meg "nice", végül neki se kezdtem a számolásnak.

Nálunk ennek nincs kultúrája.

Ha valaki egy blogon azt kommenteli, hogy "hű, ez klassz, ügyes vagy!", az olvasók egy részében talán felvetődik, hogy tényleg, hát ezt milyen jól összeszedte az illető, de egy magyar blogon egy külföldi blogger egészen biztosan 20 poszt után depresszióba esne, és sírva törölné a blogot a világhálóról. Ezen egyébként megfigyeléseim szerint az se segít sokat, ha valaki külföldön élő magyar - a "hát igen, azt ott jól csináltad, de különben meg meg vagyok döbbenve rajta, hogy miért így és amúgy csinálod emezt" megmarad.

Az igazat megvallva nem túlságosan sokat kóválygok a blogok között, tehát nagyképűség lenne kijelenteni, hogy a Marketing Izék az egyetlen olyan blog, ami kisvállalkozások jó marketing munkájának csinál hírverést az esetek többségében úgy, hogy az illetők nem is tudnak róla, hogy mi kik vagyunk. (A pestlőrinci vásárcsarnokban sem a malomipari boltos Panni, sem a Vezér húsbolt hentesei nem tudják, hogy kik vagyunk, én pedig roppant élvezem, hogy mint Mátyás király álruhában járok be a boltba.:))) (Ha valaki talál még ilyet, az írjon nekem!) Tehát mondjuk nemcsak nekünk esne jól a gratuláció, de talán azoknak is, akiknek mi gratulálunk.

Kicsit úgy tűnhet mindez, mintha most jó nagy virtuális irgumburgumban részesíteném a kedves Olvasókat - pedig nem ez a célom. (Azokat legalábbis semmiképpen sem szeretném, akik csak csendben és tetszéssel olvasgatnak már nagyon régóta.) A célom inkább az, hogy azokat akik hajlamosak a kritikájuknak nagyobb teret adni, mint az elismerésüknek, azok gondolkodjanak el egy picit ezen az egészen, meg azon is, hogy azon a bizonyos osztálytalálkozós képen nemcsak azok öregedtek meg nagyon, akik soha nem kaptak dícséretet, de azok is, akik soha nem ADTAK!

U.I. Az a k. Olvasó, akit pedig kétszer tiltottam már ki - és esetleg még mindig nem tudtam végérvényesen elzavarni az én szemétdombomról, ahol köztudottan én kapirgálok (szép teljesítmény egy pingvintől!) - meg ne próbáljon kommentezni, mert újra kitiltom, és még sóval is felhintem a nyomát.