Néhány napja vagyok csak fent a Twitteren. Próbálok rájönni a technikai dolgokon túl, hogy milyen képződmény is ez a Twitter, és miért jó nekem, ha fent vagyok. Miután maga a twitterezés - vagy nevezzük inkább csipogásnak, így magyarul - is egy webkettes eszköz, és mindenhol azt olvasom, hogy ez aztán hűde meg hajde, nem tehetem meg, hogy egyszerűen csak kijelentem, hogy szerintem nem akkora truváj, mint amekkorának próbálják beállítani.

De először is nézzük csak, mi ez a Twitter. Regisztrálni kell magunkat, megadni a valódi nevünket (ha azt akarjuk, hogy megtaláljanak), aztán letölteni valamilyen kis szoftvert, amivel meg tudjuk azt csinálni, hogy a képernyő jobb alsó sarkából felugró ablakocskában követjük az általunk követettek csipogását, illetve mi is megereszthetjük közlendőnket a világ felé. Csak azoknak a csipogását látom az ablakocskában, akiket én követek, de ha kíváncsi vagyok valakiknek a csipogására, megnézhetem saját oldalukat is a világhálón. Például ez az enyém: twitter.com/sikermarketing

Mint látszik, nem viszem túlzásba se a követettek gyűjtögetését, se a csipogást. De hogy vannak ezzel mások?

Hova máshova is fordulhatnék véleményekért, mint magához a Nagy Virtuális Csiriphez?

Az első vélemény:

A twitter halála, amikor az emberek csak az @nevükre szóló tweeteket olvassák és a követők számát valamiféle státusszimbólumnak tekintik. (Csipogta: Wyr)

A második vélemény: 

Azt tapasztalom,minél több embert követek a twitteren, annál nehezebb minőségileg követnem őket, mert nagy a zaj.Hogy lehet ezreket követni? (Csipogta:gomboszs)

Nekem is az volt az első benyomásom, hogy olyan ez, mint IWIW. Akkor vagy jó ember, ha minimum 300-400 ember ismer téged. A Twitteren ez a szám nyilván kicsit magasabb. És ahogy nézem, kicsit mintha az is lenne a szokás, hogy ha valaki követ valakit, akkor azt vissza kell követni, mintegy udvariassági formulaként.

A sok sok csipogás azt mutatja, hogy az illető, aki a gép előtt ül, rajta tartja mutatóujját a világháló ütőerén, és semmi izgalmasról nem marad le. Talán már órákkal előbb értesült Michael Jackson haláláról, mint én, aki a hírek felröppenésekor aludtam, és csak a reggeli kávém elfogyasztása után jutottam el idáig. Mert hát mondanom sem kell, én azért ennyire nem vagyok világháló függő.

A csipogásnak célszerű valamilyen információt tartalmaznia, különben nem fogok felfigyelni rá. Az információ meg az üzenet maximális 140 karakteres hossza miatt egy link kell, hogy legyen. Ellenben mivel a Twitter rövidíti a linket, így nem látom belőle, hogy melyik honlapra visz. Ez meg az én véleményem szerint webergonómiai probléma, és nagyságrendekkel csökkenti a kattintások számát. Ha tehát linket teszek be, előbb leírom, hogy melyik oldalra visz, egyáltalán magyar vagy angol vagy szuahéli a nyelv. (Mert bár elég jól tudok angolul, sokszor nincs idegrendszerem még magyarul se olvasni, nemhogy angolul.)

Momentán úgy látom, a csipogásnak is csak akkor van értelme, ha az ember akkor szól, ha van valami mondanivalója. Épp úgy, mint az életben, amikor belépek egy terembe, ahol egy rakás más, számomra ismeretlen ember van - köztük valahol a konkurenciám. Háromszor meggondolom, mit és hogyan csipogjak, hogy elég értékes legyen a potenciális vevőmnek, de ne oktassam a konkurenciámat.

Ráadásul a túl sok csipogás pont ugyanolyan, mint amikor valaki naponta 5 hülye mailt továbbít. Egy az egyben lejön róla, hogy az ember nem dolgozik. Ha meg dolgozik, akkor felesleges becsipogni, hogy "hű de sok dolgom van".

Számomra óriási kérdés, hogy mennyire kell belekeverni a csipogásba a magánéletet. Mivel az ember a napjának a nagy részét mégiscsak magánéleti közlendőkkel éli (felkeltem, reggelizek, ebédelek, mailt írok, tévét nézek stb.), ami a férjemen kívül másokat túlságosan nem érdekelhet, kérdés, hogy akik hozzám feliratkoznak, vajon azt akarják-e tudni, hogy a kisded megette-e a mai főzelék trutymót vagy sem. Persze nyilván a magánéletet és az üzleti jólértesültséget is lehet úgy tárgyalni, hogy abból következtetni lehessen más dolgokra pl. "átbögésztem a fél netet, hogy végre találjak egy 190 ezer forintos babakocsit, ami igazán jó ár-érték aránnyal bír".

Kicsit az az érzésem, hogy a Twitter nem csinál mást, mint a nagy világhálóhoz szegezi azokat, akik hagyják, és a végén meg is lesznek győződve róla, hogy csak az létezik, amire legalább 6 másik weboldal hivatkozik, és csak az pörög igazán, aki blogol, twitterezik, skype-ol és keresztbe-hosszába tudja, melyik blogger miről elmélkedik és ki lett éppen Index címlapos...

Az élet meg közben ott zajlik, amikor a 6 és fél hónapos nem törődik vele, hogy ő még csak ennyi idős, és fogja magát, és feláll...