Nagyon régóta gondolkozom rajta, hogy mi is a helyzet a vállalkozásokkal kis hazánkban, és most Doransky írása késztetett arra, hogy összefoglaljam saját okosságaimat.

Kezdem ott, hogy nemrég 3 éves lányunk megkérdezte, mi az a vállalkozó? Sok mindent mondhattam volna neki, kezdve onnan, hogy a vállalkozó az,

• aki sok mindent elszámol okosban (egy könyvelő ismerős mesélte, hogy volt olyan a praxisában, aki a céges bankkártyával fizetett ki egy komplett tengerparti nyaralást, és nem értette, mi ezzel a gond),
• aki alapból letagadja, hogy mennyi is a valódi jövedelme (ennek "korrigálására" szolgál az elvárt adó - vagyis burkoltan kormányzati szinten is kinyilvánították még Gy. Ferenc idejében, hogy gyerekek, ez van, hazudtok mind, kollektív bűnösség elve)
• akinek "érthetetlen" módon futi szlovák rendszámos városi terepjáróra, miközben minden szabadidejét játékszalonban tölti.

De én azt mondtam neki, hogy a vállalkozó az, aki megteremti a maga számára a munkalehetőséget. A többit még ráér megtanulni.

Immáron szállóige, hogy a magyar vállalkozó gyorsan akar meggazdagodni, először jól dolgozik, de amikor elindul neki a szekér, akkor onnantól tojik bele mindenbe. Sok vállalkozó ül, várja a sült galambot, nem érti, miért nincs megrendelése, és ahány fórumon csak tud, felszólal, hogy neki milyen szar, mert körbetartozás van, és ebbe bele kell dögleni. A kisvállalkozásokat minden kormány csak szóban támogatja, valójában mindig rajtuk csavarnak még egyet.

Nézzük csak végig, szép sorban, mi is a helyzet!

KKV támogatások

A magyar gazdaság legnagyobb foglalkoztatója a KKV szektor. Nem, nem a Teszkó, hiába reklámozzák magukat most így a húsmosási botrány után azzal a szlogennel, hogy "Magyarország legnagyobb magán munkaadója". Sajnos a KKV szektor, mint olyan, nem tud összeállni, mint a halrajok vagy a madárcsapatok, hogy egyszerre mozduljon, mikor jön a vész.

Hogy miért nem, ez egy külön történet. Nemrég Svájcban népszavazás volt arról, hogy legyen-e hosszabb a törvényesen biztosított szabadság. A vállalkozók megmondták, hogy ha megszavazzák, hogy legyen, akkor sok embert el kell bocsájtani. És láss csodát, a svájci istenadta nép NEM szavazta meg! Azt mondták, hogy hosszú távon jobban járnak, ha inkább rövidebb a szabi, de megmarad a melóhely. Szerintem kár is feltennem azt a kérdést, hogy Magyarországon ugyanez a szavazás milyen eredménnyel járt volna... Azt gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki azt gondolja, hogy itt bizony a szabira szavazna a nép, magasról letojná a vállalkozókat, hiszen azok úgyis csalnak, lopnak és hazudnak - ha náluk dolgozunk, akkor pláne, ismerjük a főnököt.

A KKV támogatások épp aktuális rendszerét nem ismerem, pár éve, még EU csatlakozásunk táján elvégeztem egy EU pályázatíró tanfolyamot, ami arra volt jó, hogy átlássam, nem annyira nászmenet egy pályázat, mint ahogy azt sokan gondolják. Leginkább azért, mert az 5 éves fenntarthatósági elvárás nagyjából olyan a magyar viszonyok között, mint a tündérmese.

Az, hogy miért mindig a KKV-kon kell szorítani, az egészen világos. Nem tudnak védekezni. (Lásd bankok és más multik - szorongatás után nyomban felső politikai támadás, mondván, hogy itt félteni kell a demokráciát. További olvasnivaló: Suez és Csekk Dezsőné, bocsánat, Cheque Dejeuner.) 

No de ez így van, így is lesz, amíg világ a világ, ezt dobta a gép. A kiút: gyorsan csináljunk magunknak egy kis Facebook-ot vagy hasonlót és legyünk világcég, onnantól kezdve ez már nem probléma.

mire vállalkozzunk?

Folytatva a gondolatmenetet, itt jön a kérdés: oké, akkor csináljunk egy vállalkozást! Na de mit? Mire lenne kereslet? Mit venne meg a nép?

A magyar vállalkozó az esetek egy részében kényszervállalkozó, de a nagy probléma az, hogy amikor már kényszerből elindít valamit, akkor sem próbálja meg kihozni belőle a legtöbbet, no pláne élvezni, hogy azt csinálhatja, amit akar, nincs hülye főnök a feje fölött. Vagy bátortalan, és nem vág bele - aztán anyázza azt, aki ugyanazt mégiscsak megcsinálta; vagy belevág - de csakis a saját feje után megy, és kiadja az ukázt (magában), hogy "tessék megvenni a portékámat!" Ha pedig a piac nem vásárol, akkor mind idióták, hülyék, a konkurencia pedig mocsok.

Nagyságrendi lépés a szemléletmódban az, hogy tudomásul kell venni, hogy bizony a piac diktál. Ha drágán adjuk a cuccot, akkor kevesebben fogják megvenni. Ha nem nyitottak a termék újszerűségére, akkor lehet ugyan azt mondani, hogy földhözragadt marhák, de bizony mégiscsak belőlük kéne megélni, mert hát ezt dobta a gép, fogyasztóinkat nem a Harvard Egyetemről toborozzák (plagizálás Fábrytól). 

és ha már jól csinálják...

Óriási probléma, hogy nálunk nincs kultúrája annak, hogy ha valaki valamit jól csinál, annak publicitása legyen, arra azt tudják mondani, hogy tök jó, csak így tovább. Rendes, tisztességes, valami eredetit csináló vállalkozások dolgoznak úgy nap mint nap, hogy a kutya se mondja nekik, hogy klassz. 

[Ezért hoztuk létre a mi virtuális díjunkat, az Arany Kókuszt: Arany Kókusz díj a legügyesebb vállalkozásoknak. Következő két bejegyzésem két új díjazottunkról fog szólni.]

Az pedig még csak hagyján, hogy nem mondanak nekik semmit... 

2009-ben - miután itt a blogon közzétettem az ötletet, de senki nem röppent rá (lásd: "mire vállalkozzunk?") - úgy döntöttük, megnézzük, mire képes Magyarországon Pee&Poo, vagy ahogy mi neveztük el őket, Csöpp és Potty. Persze, tudtuk mi, hogy megosztó jellegű lesz a termék, lesznek, akik undorodnak, fanyalognak, de lesznek olyanok is, akik röhögnek majd rajta egy jót.

Azt azonban álmunkban nem gondoltuk volna, hogy a média bizonyos szereplői úgy reagálnak, ahogy. Mondjuk ki: Magyarországon a médiában nem hír, ha valaki vállalkozik, és sikerül neki valami. Ha botrányos, a végleteket feszegeti vagy bulváros, akkor hír, de teljesen elképzelhetetlen, hogy csak pusztán az, hogy egy kicsi vállalkozás egy jó ötlettel elindul, nem téma. Amerikában hatalmas médiát kapott a göngyölegből játékot készítő kis cég, vagy a bögresütit lakókocsiból árusító kis cég, Nóráról, a zongorázó macskáról nem is beszélve. Ezek a magyar médiának nem kellenének.

És akkor itt emlékezzünk meg mondjuk az online médiáról is: ez a blog akkor, és csakis akkor került Index címlapra, ha valami anyázás volt a dologban. Nekem ezt dobta a gép, évek óta az vígasztal, hogy a Csillagtök tócsni nevű receptem a Recept Izék blogon azért mégiscsak be tudott futni Index címlapos karriert... De húztam egy vonalat, mint egykori ismerősünk, B. Irénke, amikor kifutott alóla az aktuális MLM-je, és úgy döntöttem, már nem is próbálok Index címlapos lenni.:)

miért nem poén, ha valaki vállalkozik?

Nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy miért nincs kultúrája annak, hogy a vállalkozót meg kell becsülni. Miért akar mindenki csak gyorsan meggazdagodni? Miért nem úgy építik a vállalkozást, hogy majd a gyerekük is vihesse tovább?

Magyarországon a vállalkozásokat első ízben az 50-es évek államosítási hullámában döngölték a földbe. A családunkban több olyan vállalkozás volt, ami hosszú távra gondolkodott, nem élte fel a jövedelmet, és ha kellett, befektetett. (Hogy mást ne mondjak, nagyapám karikagyűrűje egy csodálatos Renault taxi képében végezte, amelyet az államosításkor oly módon vett magához a néphatalom, hogy letakarva, a kert végében rohadt szét, mert elvinni nem vitték el, járni nem járhatott vele, szóval bingó.)

Azzal, hogy ezt elvették, azt üzenték az embereknek, hogy ne gondolkodjanak hosszú távra, bármelyik pillanatban ez megint megtörténhet. Aztán a Kádár-rendszer idején az elnézett fusi ehhez még hozzátette azt is, hogy mindent meg lehet oldani okosban.

Ebben szocializálódott a mi nemzedékünk. Amíg mi ki nem halunk (mint a dinoszauruszok), a szemlélet alapjaiban nem fog változni. Nem akarok politikai húrokat pengetni, de ugye azért egy bizonyos oldal felől ismét felröppen az államosítással való riogatás híre - magyarán ismét csak az van, hogy ne csinálj semmit hosszú távra, bármikor elvehetik tőled.

És aztán persze innentől kezdve már mindenre megvan a magyarázat. Világossá válik, hogy amikor Csöpp és Potty befutotta a maga online karrierjét, miért kaptuk meg annyiszor, hogy "na, ezen is meg akar valaki gazdagodni!" Meg hát, azért melóztunk!!! Nem az égből pottyant az ölünkbe az, hogy eljutott a hír a fanyalgókig. (Meg kellett tanulni érte angolul annyira, hogy le tudjuk levelezni a dolgot a svéd céggel; kellett csinálni hozzá egy optimalizált honlapot; valahogy ki kellett matekolni, hogy hogyan is indíthanánk el a vírust.)

Aztán egy másik eset: nemrég elindítottunk egy olyan szolgáltatást, amelyben egy marketing terv lépésein haladva segítünk a vállalkozóknak abban, hogy rájöjjenek, üzleti ötletük jó vagy rossz, illetve hol vannak a gyenge pontok. Facebookon üzent nekünk egy hölgy, hogy ez már milyen ötlet, hogy mi begyűjtjük az üzleti ötleteket, és ezért még fizet is az, aki elmondja nekünk a fantasztikus ötletét. Hát, ha én azt a sok kidolgozatlan, félig felépített, összegányolt fantasztikumot megvalósítanám, amikről az évek során hallottunk, már 8-szor mentem volna csődbe... De tök mindegy, a lényeg az, hogy megint itt egy vállalkozás, aki valamit kitalált, ami nekünk nem jutott eszünkbe, lényeg az, hogy rúgni lehessen rajta - mire jó a Facebook?

a magyar vállalkozó önfeje

A magyar vállalkozó azon kívül, hogy csalásként tekint a marketingre (és itt most arról van szó, hogy a marketing szakma image-ét cseppet sem növelik olyan személyiségek, akik pl. "online marketing szakértő" státuszukat maguk adták maguknak, mert az interneten minden lehetséges), ha tanácsot hall, rögtön sértésnek veszi. Azt érzi, hogy valami nem jó, de mikor megmondja nekik valaki, hogy EZ meg EZ nem jó, akkor bántásnak veszi. 

Holott a marketing egy iterációs módszer, vagyis "próbáld, hibázz és tanulj". A magyar vállalkozó odáig jut, hogy próbál és hibázik, de nem tekinti a vállalkozói lét szerves részének azt, hogy lesznek olyan projektjei, amik nem jönnek be. Nekünk is vannak, akkor is, ha előre szépen minden lépést szakmai szemmel kidolgoztunk! De ha most ettől a falnak mennénk, az nagy marhaság lenne.

Nem mindenki ilyen, és aki hallgat a segítő szóra, az sikeres is lesz.

egy sikeres vállalkozás

Szeretném a bejegyzést úgy befejezni, hogy tisztelegjek egy vállalkozó ügyessége előtt - akinek nem adhatunk Arany Kókuszt, mert etikátlan lenne, de nagyon megérdemelné. Ő Füredi Attila, vagy ahogy mi hívjuk, Füge, akinek a szerszámok forgalmazására készült webáruházát tettük kicsit rendbe immáron lassan 2 éve. Füge annyit melózik a webáruházon, hogy az elképesztő. Hallgat a tanácsokra, nyitott az ötletekre - és pontosan tisztában van vele, hogy a sikerért és a bevételért keményen kell dolgozni, minden nap. Füge szerencsés ember, mert olyan feleség áll mellette, aki megérti ezt, sőt, ketten együtt tolják a szekeret. 

Tessenek megkérdezni Fügét, hogy hogy csinálja!