Drága Blogolvasók!
Nagyon köszönjük az izgulást, a jókívánságokat és mindent! Időm mint a tenger - na nem, ebből egy szó sem igaz - így aztán annyit teszek, hogy az ismerőseinknek, barátainknak ma küldött mailt másolom át ide is, amit nyilván meg fogtok nekem bocsájtani.
Kedves Címzett!
Bocsánatot kérek az általános megszólításért, de a helyzetet szerintem ismered: 3 óránként fontos elfoglaltságunk van, így csak egy mailt írok.:)) Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat, hasonló szépeket kívánunk.
(Azok számára, akiknek mindenféle technikai hiba miatt ez az első mail, az információ a következő: 2008. december 20-án este 8 óra 22, 23 vagy 24 perckor [az orvosok sem tudták eldönteni, a hivatalos papírokban 24 van, asztrológusok szöszögjenek nyugodtan mindhárom perccel] császármetszéssel megszületett kislányunk, Kis Liza. Születési súlya 3060 gramm, hossza 52 cm, Apgar 9/10 [rutinos leletolvasók számára].)
Először is néhány képet csatolok Kis Liza életének első hetéből.
Örömmel jelenthetjük, hogy a baba és a mama jól vannak, természetesen eltekintve a kezdeti nehézségektől, amelyeket úgy gondoljuk, relatíve könnyen veszünk. Kínjaink enyhítésében nagy szerepe van annak, hogy megszabadultunk a kórház csecsemős nővérkéitől, akiknek a lelkivilágát már részben elemeztem, és ennek következtében felülírtam a "hülye" szó fokozásának klasszikus sorát: hülye, hülyébb, leghülyébb, rendőr, postás, vasutas, CSECSEMŐS NŐVÉR. (Csak zárójelben mondom, hogy ha a szoptatás kezdeti nehézségein nem azzal a mondattal lendítettek volna túl, hogy "anyuka, szoptasson", most nagyságrendekkel kevesebb problémánk lenne...)
Liza már kezdi megszokni, hogy ide pottyant hozzánk, szépen kezdi tanulni a szopás rejtelmeit, és a kezdeti hasfájós napokon is remélem, végérvenyesen túllendülünk. Nagyon elégedett és boldog baba, csak sajnos még nem sikerült elkapnunk azt a pillanatot, amikor mosolygó Buddha módjára kifejezi boldogságát egy-egy szopás után. De majd igyekszünk.
Terveink szerint a ded hamarosan saját weboldallal is fog rendelkezni, ahol megtekinthetők lesznek a legutóbbi fényképei, adatai, blogja. (Na, nem, blogot nem csinálunk, csak vicceltem.:))
Végezetül nagyon boldog új évet kívánunk! Szilveszteri bulimeghívásokat idén nem áll módunkban elfogadni, éjfélkor és 3-kor mi máshogy mulatunk.
Üdvözlettel,
Mara, Liza és Laci