Az úgy alakult, hogy a kisdedet már 6-7 hónapos korában megtanítottam lapozni, hogy ne tépázza meg a sok év alatt összegyűlt házi könyvtárat. Akciós újságokon gyakoroltunk, és a kisded életkorát meghazudtoló gyorsasággal tanulta meg a helyes lapozást.

A múltkor hozzáértően átlapozta Levinson: Gerillamarketing c. könyvét is, szerintem már kivette belőle a lényeget. (Nem fizikailag.)

Már a kezdetek kezdetén eldöntöttük, hogy mi csak nagyon szépen illusztrált, szövegileg nem leegyszerűsített könyveket fogunk neki venni. És hát döbbenetes is volt, ahogy elkezdett érdeklődni minden apró részlet iránt, így mára tudja, mi az anyacsavar, a búbos cinege és a cickafark.

Karácsonyra kapott egy olyan klasszikus keménykartonos mesekönyvet (nem tőlünk). Valamelyik nap kérdezte, hogy mi ez, mi az, én meg magyaráztam neki. Aztán ezt láttam:

Tessék csak jól megnézni!

A rajzoló valószínűleg elkezdte rajzolni ezt a szerencsétlen biciklit lejtmenetben, aztán csörgött biztos a mobil vagy lefőtt a kávé, és mikor folytatta, már hegymenetben rajzolta tovább, ej mi a kő, kölköknek jó lesz az így is.

Még szerencse, hogy a kisded figyelmét könnyű volt átirányítani Egérke asszony és Bikkmakk mókus kalandjaira Nyúl Péter baráti köréből, akinek haszontalan apja nyúlpástétomként végezte Gergelyfi néni jóvoltából.