Újraéledt korábbi posztom a Negró reklámról. Akadt egy kommentező, akinek a kommentjéből világosan kiderült, hogy azon túl, hogy neki nagyon tetszik a reklám, csak annyit tud hozzáfűzni a témához, hogy nem érti a kritikát. Komolyan mondom, néha úgy érzem, hogy süketek párbeszéde folyik a blogon, én leírom objektíven, pontokba szedve a dolgokat, a k. Olvasó meg kihámozza belőle a szubjektív kritikát és nyomban átharapja a torkomat, mint Vérnyúl a Gyaloggaloppban. Én meg mást se csinálok, mint hogy válaszaimban ismételgetem, hogy bakker, neked szubjektíven az tetszik, amit akarsz, de itt vannak objektív szakmai szempontok is, és én itt arról (is) írok.
Az eb sírhantja ott van, hogy a reklám, amely ömlik a népre a tévéből, rádióból, plakátról, a mindennapok része, és így sokan (=mindenki) azt gondolják, hogy ettől ők már mindenféle módon azt meg is kritizálhatják, hiszen ez része a véleménynyilvánításuknak. Illetve ha valaki más azt kritizálja, akkor ellenkező vélemény esetén nyugodtan vitába szállhatnak vele.
Milyen ponton lehet nyugodtan vitába szállni? Csakis ott, hogy tetszik vagy nem tetszik - már ha valaki laikus a témában. Ha valaki szakember, akkor pedig nyithatunk vitát a kommunikációs stratégia helyességéről vagy a célcsoportról és a legfőbb márkaértékekről.
A Negró reklám kapcsán két szempontból közelítem meg a kérdést:
1. átlagos fogyasztóként, aki - talán - része a célcsoportnak
2. marketingesként, aki tudja a reklámot úgy is nézni, hogy függetleníti az egészet a személyes tetszésétől vagy nem tetszésétől
A Negró kúlozós reklámjáról átlagos fogyasztóként az a véleményem, hogy "mi a kutya füle ez? melyik márka akar ez lenni? mit ordít? mindegy, nem is érdekel". Ha meg ezredszeri ismétlés után megértem, hogy ez a Negró, akkor azt kérdezem, hogy "hová tűnt a kéményseprő? az én tradícionális régi Negróm az a kéményseprő volt, ha már ez sem az, akkor a cukor is biztos sokkal szarabb, mint régen volt, és úgyse fogom megkapni tőle a régi ízt, ergó nem veszek."
Nekem a Negró ez:
(1948-ból)
Marketingesként a következő feltételezéseim vannak:
A cég nyilván úgy gondolta, frissíteni kell egy kicsit, bevonni a fiatal célcsoportot (nem a vénekből fogunk megélni, irány a fiatalság!), ezért valami részben magyaros jellegűt, részben a fiatalok szlengjéhez közel állót gondoltak, de mindenekelőtt valami nagyon humorosat, ami majd vírusként terjed szét a fiatalság körében.
Nos, azt kell mondjam, ez a gondolkodás bejött. Népszerű lett a film, beszéltek is róla eleget az emberek, tehát sikerült elérni azt, ami az "orrodat is tisztíccsa" versenytársnak (akinek a márkájára emlékszik még valaki tutira???? mert én már nem). Tehát bingó, megnyerték a csatát, mostmár csak az a feladat, hogy az összes fiatalok által látogatott értékesítési ponton ott figyeljen a Negró, és péntek esti "páááááárik" helyszínén a joint és az extasy mellé torokfertőtlenítő cukorkát is lehessen kapni.
Mert egyébként itt merül fel a kérdés, hogy akkor mit is tud a mi új Negrónk? Szájat ízesít, hogy a bagó és a pia után nyugodtan lehessen smacizni? Vagy a beteg torokra jó? Megelőzésre vagy kezelésre? Egészségesek vagy fájós torkúak fogyasztják majd? Mert bizony ezek teljesen más fogyasztási szituációk... A reklámból itt úgy tűnik, hogy az egyébként teljesen egészséges hegyi ember a hidegben profilaktikus célból fogyasztja. De én már itt semmit se tudok...
Na és akkor itt került bele a nem-egészen-kakaó a ventillátorba: míg a fiataloknak nagyon bejött, az idősebbek értetlenül állnak mind a reklámmal szemben, mind pedig kedves kéményseprőjük elvesztése előtt. Kultúrájuknak egy része veszett el ezzel, ráadásul úgy, hogy egy számukra érthetetlen világot tolnak az arcukba teljes képzavarral. Egy rossz pont.
Vidéki Olvasóim lesznek a megmondhatói, hogy számukra bántó-e ez a reklám. Én úgy érzem, hogy bántó. Második rossz pont.
Csatornaválasztás. Ezzel az egész történettel nem is lett volna semmi baj addig, amíg ez a film csak interneten terjed. Én egészen biztosan nem kaptam volna meg, mert az én ismeretségi körömben ez annyira nem poén, mint ahogy nem kapták volna meg a nálam idősebbek sem. A fiatalok nyugodtan lelkesedhettek volna, az idősebbeknek fel sem tűnt volna, hogy itt történt valami (ugyanis a csomagoláson változatlanul a kéményseprő figyelt, amikor utoljára láttam). Ráadásul a cég őrült összegeket tudott volna megspórolni, nem dörrentettek volna rá alsó hangon 150 milliót a tévéreklámra.
De valamiért úgy gondolták, hogy ez annyira kúlra sikerült, hogy nyomni kell a tévében is. Én meg NEM ÉRTEM miért, ha egyszer a régi fogyasztók ámulnak és bámulnak, a középkorúak azt élik meg belőle, hogy már megint eltűnt egy darab a gyerekkorukból, a fiatalok meg lelkesedtek volna úgy is, ha neten kóvályog a film.
Arra már gondolni sem merek, milyen szép is lett volna, ha a kreatívok úgy vetik latba összes kreativitásukat, hogy közben megtartják a kéményseprőt. Örkény egypercesével élve úgy vagyok én is, mint az öreg patkány, akit a féllábú házmesterkislány cicusnak nézett a sötét pincében: az, hogy esetleg féllábú házmesterkislánynak szülessen, már annyira szép volt, hogy el se tudta képzelni...
